Zenei élmények országhatáron innen és túl

Jazz és népzene, valamint számtalan szabadtéri koncert várja a fesztiválozókat a Balaton közelében, Nagyváradon vagy éppen a Vajdaságban.

Vibráló fesztivál nyitja meg kapuit június 19-én a szerbiai Vajdaságban, ahol még a gyermekekre is gondoltak. A Lake Festival két színpadon, közel húsz együttessel kápráztatja el a könnyűzenei rajongókat Topolyán.


Fotó: Lake Fest Facebook oldala

Immár tizedik alkalommal vár mindenkit június 20-22. között a Balaton mellett, a meseszép Káli-medencében a Salföldi Dalföld koncertekkel, kiállításokkal és további kulturális programokkal.


Fotó: Salföld Dalföld Facebook oldala

A jubileumi rendezvénysorozat visszatekint az elmúlt évek legnagyobb sikerű tematikáira: „Az ezerarcú magyar cigányság”, a „Magyarország és Közép-Európa” és a „Balkán lelke” programokra, melyekhez kapcsolódóan a három estét egy-egy gálaműsor koronázza meg. Emellett minikonferencia, táncház és hangulatos koncertek várják a látogatókat, és természetesen nem maradhat el a VI. Balaton-felvidéki Néptáncosok Találkozója sem.

Nagyváradon pedig június 23-án indul a Szent László Napok egyhetes rendezvénysorozata, amely a térség magyarságának egyik legnagyobb kulturális nyári fesztiválja. A nem mindennapi kulturális ünnepen a művészet, a sport, a megemlékezés, a játék, a jókedv, a tánc és az ének ad egymásnak randevút.

 

 

 


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.