Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Ismét nagy sikerrel zárult az immár második alkalommal megrendezett Dankó Pista Emléknap, amelynek fontos újdonsága volt, hogy a fővárosi helyszíneken túl további 58 hazai településünk 68 vendéglátóhelyén ünnepelték muzsikaszóval a cigányzenét.

Június 14-én az éttermek, kávéházak és csárdák több tízezer vendégének országszerte összesen 417 órán keresztül zenélt csaknem 140 cigányzenekar. 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a cigánymuzsika érezhetően felpezsdítette az emléknapon a helyszínt biztosító vendéglátóhelyek forgalmát is, a budapestiek bevételei 10 százalékkal voltak magasabbak. Számos vármegyében pedig még ennél is jelentősebb árbevétel emelkedést mértek a megelőző szombathoz képest: Nógrádban például 33 százalékos, Veszprém vármegyében 28 százalékos bővülést értek el.


Fotó: Depositphotos

A fővároson kívül Komárom-Esztergom vármegyében mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a tradicionális zenei műfaj iránt, itt összesen 1800 vendég hódolt a kulináris élvezeteknek kávéházi cigányzene mellett.

Július végén újabb nagyszabású esemény csatlakozik a Muzsikáló Magyarország idei rendezvényeinek sorába. Az idén 200 éves balatonfüredi Anna-bál fényét kétszáz, a programban részt vevő cigányzenekar zenészének játéka is emelni fogja. 


Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.